GÁLA
A korábbi évek hagyományait folytatva: gálaműsorral zárult a Lurkó Tábor egyhetes programja. A táncosok, zenészek és énekesek a szép számú közönségnek mutathatták be mindazt, amit elsajátítottak az együtt töltött napok során. A szervezők nevében Nokta Gábor táborvezető, a házigazda Mayossa Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntötte a gálára összegyűlteket. A nagysátorban sorra fellepték a táborlakók: a legkisebbek a Manók, az Aprók, a Cseperedők, a Kutyaütők, a Nebulók, a Lurkórus, a Kamaszok, a Suhancok, a Zsiványok, a legényes- és a népdaléneklési verseny különdíjasai, valamint a felkészítőik is. Köszöntötték mindazokat, akik különböző formában támogatták, munkájukkal, foglalkozásaikkal segítették a táborozás sikerét. Búcsúzóul pedig – a jövő évi találkozás reményében -, felcsendült a sok jó barátra is emlékeztető Lurkó Himnusz.
XIV. LURKÓ TÁNCTÁBOR GÁLA
A korábbi évek hagyományait folytatva: gálaműsorral zárult a Lurkó Tábor egyhetes programja. A táncosok, zenészek és énekesek a szép számú közönségnek mutathatták be mindazt, amit elsajátítottak az együtt töltött napok során. A szervezők nevében Nokta Gábor táborvezető, a házigazda Mayossa Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntötte a gálára összegyűlteket. A nagysátorban sorra fellepték a táborlakók: a legkisebbek a Manók, az Aprók, a Cseperedők, a Kutyaütők, a Nebulók, a Lurkórus, a Kamaszok, a Suhancok, a Zsiványok, a legényes- és a népdaléneklési verseny különdíjasai, valamint a felkészítőik is. Köszöntötték mindazokat, akik különböző formában támogatták, munkájukkal, foglalkozásaikkal segítették a táborozás sikerét. Búcsúzóul pedig – a jövő évi találkozás reményében -, felcsendült a sok jó barátra is emlékeztető Lurkó Himnusz.Közzétette: Kiskunmajsa Város és Térsége – 2020. július 5., vasárnap
forrás: Kiskunmajsa Város és Térsége(KVT), facebook.com/kiskunmajsavaros