A kiskunmajsai Szakorvosi Rendelőintézetbe a napokban többfunkciós fizioterápiás készülékek érkeztek. Serbán György alpolgármester elmondta: ez egy hiánypótló beszerzés volt, hiszen már négy éven keresztül pályázott ilyen készülékre, de sikertelenül. Mint hozzátette: ez a betegek számára is egy nagyon jó lehetőség arra, hogy adott intervallumban több kezelést tudjanak megkapni. A több milliós beruházás teljesen önerős volt. Dr. Kiss Tibor a rendelőintézet vezetője arról tájékoztatott, hogy az elevúlt készülékek cserjét már régóta tervezték és mostantól, korszerű, multifunkciós gépek állnak a betegek és gyógyítóik rendelkezésére.
ÚJ TÖBBFUNKCIÓS FIZIKOTERÁPIÁS KÉSZÜLÉKEK A SZAKORVOSI RENDELŐBEN
ÚJ TÖBBFUNKCIÓS FIZIOTERÁPIÁS KÉSZÜLÉKEK A SZAKORVOSI RENDELŐBEN
A kiskunmajsai Szakorvosi Rendelőintézetbe a napokban többfunkciós fizioterápiás készülékek érkeztek. Serbán György alpolgármester elmondta: ez egy hiánypótló beszerzés volt, hiszen már négy éven keresztül pályázott ilyen készülekre, de sikertelenül. Mint hozzátette: ez a betegek számára is egy nagyon jó lehetőség arra, hogy adott intervallumban több kezelést tudjanak megkapni. A több milliós beruházás teljesen önerős volt. Dr. Kiss Tibor a rendelőintézet vezetője arról tájékoztatott, hogy az elevult készülékek cserjét már régóta tervezték és mostantól, korszerű, multifunkciós gépek állnak a betegek és gyógyítóik rendelkezésére.Közzétette: Kiskunmajsa Város és Térsége – 2020. szeptember 30., szerda
forrás: Kiskunmajsa Város és Térsége(KVT), facebook.com/kiskunmajsavaros