TRIANON 100 – MEGEMLÉKEZÉS KISKUNMAJSÁN – 2020. JÚNIUS 4.
Kiskunmajsán is megszólaltak a harangok a trianoni békediktátum aláírásnak századik évfordulóján. A városi megemlékezést a fürdő előtti parkban álló székelykapunál tartották, amit Gyergyószentmiklós és Kiskunmajsa testvéresülésének 75. évfordulójára állíttatott a Jonathermál Zrt. 2016-ban. Az ünnepségen Pap Eliza történész, önkormányzati képviselő emlékeztetett röviden a száz évvel ezelőtti történésekre, majd Szikora Gyula, a Jonathermál Zrt. elnök-vezérigazgatója is köszöntötte a szép számmal megjelenteket a város és a részvénytársaság első közös rendezvényén. A megemlékezés szónoka Patkós Zsolt polgármester volt, akinek gondolatait lentebb olvashatják.
A megemlékezésen közreműködött Szunyi Sándor, jászszentlászlói tárogatóművész, a Sergő Zenekar, Juhász Gyula Trianon című versét Kuklis Brenda, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola diákja szavalta el. A rendezvényen láthatta először a közönség Nemesné Garas Klára kiskunmajsai csuhébáb-készítő, Trianon-100 című alkotását.
Patkós Zsolt, polgármester megemlékező beszéde:
“Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy Isteni örök igazságban
Hiszek Magyarország feltámadásában.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Kiskunmajsaiak!
100 esztendővel ezelőtt történt az a gyászos és máig fájdalmas esemény, amire Önöket emlékezni hívtuk. Emlékezni, a múltat felidézni és reményt adni.
A trianoni békediktátum az I. világháborút lezáró döntését jóindulattal sem lehet békeszerződésnek nevezni. Az I. világháborúban győztes hatalmak és a magyar nemzet ellen összefogó országok ítélete volt hazánk és nemzetünk felett.
Ahogy Gróf Aponyi Albert fogalmazott 1920. január 16-án, amikor az egy éve készülő békeszerződés során először hívták meg a magyar delegációt: „ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének az elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra kérdésre adna választ, helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék. „
1924-ben Francesco Nitti olasz miniszterelnök, aki maga is aláírta e békeszerződést, így nyilatkozott róla: „Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula….a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel. Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.”
Herbert Henry Asguit angol miniszterelnök 1925-ben így nyilatkozott: „Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes tévedések eredménye!”
Lloyd George, angol miniszterelnök 1929-ben mondott beszédében így fogalmazott: „Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt.”
A hamis tényekre és hazug állításokra alapozott béke, a trianoni békediktátum nem hagyott választási lehetőséget a magyar delegációnak.
Miért kellett mégis aláírni? – tehető fel jogosan a kérdés. Ha megtagadja Magyarország a szerződés aláírását, teljesen elszigetelődött volna. A távoli hadifogolytáborokban lévő magyarok százezrei nem térhettek volna vissza hazájukba, a külföldön fellelhető magyar állami vagyon zár alá került volna, nemzetünk fizetőeszközét, a koronát nem fogadták volna el, nem lett volna mód külkereskedelemre és a magyar állampolgárok sem utazhattak volna ezt követően külföldre.
Diktátum volt és nem mérlegelésen és stabil alapokon nyugvó döntés. Nem apró sebeket okozott a magyarság testén, hanem a kezek és a lábak amputációját jelentette, a cselekvőképesség minimumát hordozta. A magyar nemzet teste, mely ezer éven keresztül egyesítette honpolgárait szétszakíttatott és cselekvésétől megfosztatott.
A 283.000 km2-i terület, mely Horvátország nélkül nemzetünk hazája volt 93.000 km2-e fogyott, lakosságának száma 18,2 millió főről 7,6 millió főre zsugorodott. Ausztriához került 4026 km2 és 292.000 lakos, köztük 64.000 magyar. Csehszlovákiának jutott a Felvidék 63.004 km2 területe, 3,5 millió lakossal, köztük 1.084.000 magyarral. Jugoszláviához került 63.497 km2 terület és 1,6 millió lakos, köztük 563.545 magyar. Romániához 102.181 km2 terület és 3,5 millió lakos, közülük 1.704.851 magyar anyanyelvű. Egy ország szakadt szét, egy nemzet és sok-sok család. Történelmünk neves városai egyik pillanatról a másikra, más ország átkeresztelt városaivá váltak: Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Huszt, Brassó, Gyulafehérvár, Temesvár, Szabadka, Fiume,, Világos, Gyergyószentmiklós, Topolya, csak néhány város, melyek történelmünk dicső vagy fájdalmas eseményeihez és nemzetünk százezreihez köthetők és nekünk, kiskunmajsaiaknak különösen fájdalmas, hiszen testvértelepüléseink.
Nem csak területeinket vesztettük el, hanem országunk éléskamráját, mezőgazdaságának jelentős részét. Elveszett a búza vetésterületének 54%-a, a rozs 37%-a, az árpa 53%-a, a zab 68%-a, a kukorica 65%-a, a burgonya 61%-a. A takarmány elvesztése kapcsán veszélybe került az állattartás, a Bácska és Bánát elcsatolásával súlyos csapás érte a malomipart. Megfosztották országunkat erdőitől, épületfa területeitől, jelentős gazdasági térségeitől. Szigorúan korlátozták az ország haderejét és egy soknemzetiségű országból sok soknemzetiségű országot kreáltak, ezzel újabb viszálykodások magvait vetették el.
Területünk kétharmadának elvesztése és lakosságunk több mint felének elvesztése megrengette és szinte ellehetetlenítette országunk jövőjét.
Elveszett múltunk öröksége, de soha nem veszett el a nemzet egységébe vetett hit, a jövő reménye.
Az elmúlt 100 esztendőben újjá szerveződő ország a kezdeti elkeseredést és fájdalmat túlélve ismét lábra állt. A megcsonkított test, új vérköröket épített, az artériák helyett apró, családok és önkormányzatok együttműködésére, barátságára építő hajszálerekkel hálózta be a Kárpátok vonulatát.
100 esztendő telt el, Magyarország dinamikusan fejlődő és demokratikus ország lett. A határokon túl élő magyarokról néha elfeledkező, de a magyarok többsége által megerősítve, a nemzet egységében gondolkodó országgá lett. A határon kívül rekedt magyarok pedig történelmi példával szolgáltak nekünk, hiszen megmaradtak anyanyelvükben, szívükben, lelkükben, családjaikban, közösségükben megőrizték és ápolták a nemzet ügyét. Az Isten áldja meg Őket ezért!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Trianon hatása végig kísérte Magyarország elmúlt 100 éves történetét. Voltak korszakok, amikor a nemzet hangjai túljutottak az ország jelenlegi határain s voltak olyan korok, ahol csak az emberek szívében és hangtalan gondolataiban éltek tovább, a szív szólt, de a száj nem beszélt.
Ma merjük és akarjuk mondani, hogy méltánytalan, emberietlen és nemzetellenes volt a gondolat és a tett, mely országunkat, nemzetünket elszakította, megcsonkította, szinte ellehetetlenítette. Itt Kiskunmajsán is nevén kell nevezni a dolgokat és felmenőinknek és utódainknak is tudnia kell azt, amit az iskolákban egy-egy tanóra előtt kórusban skandáltak sok-sok évvel ezelőtt a gyermekek: Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!
Nekünk, utódoknak erkölcsi kötelességünk az, hogy ne csak emlékezzünk, hanem másokat is emlékeztessünk a magyar nemzet elleni, létünket súlyosan veszélyeztető nagyhatalmi döntésre. Nem csak emlékeznünk és emlékeztetnünk kell, hanem törekednünk arra, hogy a megváltozhatatlan, megváltoztatható legyen.
Nem az országhatárok újra rajzolásával, hanem a nemzetrészek fizikai és szellemi összekötésével. Nekünk, mindannyiunknak dolgunk és feladatunk van. A város vezetőinek és valamennyi polgárának egyaránt. Nem azért, mert megmondták nekünk, hanem azért, mert a nemzetnek, a magyarságnak összefogásra, együttműködésre van szüksége, hogy gyermekeink számára jobb lehessen a jövő. Abból, ami szétválaszt bennünket, erőt és hitet kell merítenünk azért, hogy a nemzet polgárai, a magyar nemzet polgárai tudjanak lenni, éljen határon belül vagy kívül.
Erőt és hitet kell meríteni a fájdalomból, az elkeseredettségből és a kilátástalanságból, hogy gyermekeink, unokáink jövője az anyanemzet jövője, közös jövőnk legyen. Ha erős a hitünk és a szívünk és közösen tudunk a széttagolt magyarságból egy nyelvet beszélő, egy szívvel dobogó, közös erőként cselekedni, akkor megerősödő ország és gyarapodó nemzet lesz újra a magyar.
Kívánom Önöknek, magunknak, mindannyiunknak, hogy a kimondott gondolatok tenni akaró cselekedetté váljanak valamennyiünkben!
„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy Isteni örök igazságban
Hiszek Magyarország feltámadásában.”
forrás: Kiskunmajsa Város és Térsége(KVT), facebook.com/kiskunmajsavaros
