Megjelentek az idei utolsó pályázatok a Magyar falu program keretében, ezúttal 12 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni önkormányzati kerékpárutak építésére, temetőfejlesztésre, építési telkek kialakítására, valamint elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlására – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Gyopáros Alpár elmondta: a most kiírt pályázatokkal 22-re emelkedett a Magyar Falu Program idei felhívásainak száma, és hatban már eredményt is hirdettek. Mint kiemelte: a pályázati kiírások megjelentek a kormany.hu-n, a pályázatokat pedig szeptember 10-éig lehet benyújtani. A nyertes pályázókról 60 napon belül döntenek, a támogatási okirat aláírását követő öt napon belül pedig az önkormányzatoknál lesz a forrás. (MTI)
forrás: Kiskunmajsa Város és Térsége(KVT), facebook.com/kiskunmajsavaros