A kialakult járványügyi helyzettől függetlenül, már hetek óta készülődtek a remélt újranyitásra a kiskunmajsai gyógy- és élményfürdőben. Az ilyenkor aktuális munkák: a medencék burkolatának javítása, karbantartások mellett a kertészetnek is akadtak bőségesen feladatai. Szikora Gyula, a fürdőt üzemeltető Jonathermál Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: közel két hónap leállást követően, május 15-től ismét vendégeket fogadnak..
A jelenlegi szabályozások szerint 4 négyzetmétert kell biztosítani egy vendég számára a fürdőkben, valamint a másfél méteres távolságot biztosítani kell azokon a helyeken, ahol sorban állnak az emberek, például a pénztáraknál, büféknél. A kiskunmajsai gyógy- és élményfürdőben mindezek betartása nem jelenthet gondot, hiszen a majsai a környék egyik legnagyobb területű fürdőinek egyike, ahol mintegy 200 ezer négyzetméter áll a vendégek rendelkezésére.
Szikora Gyula kiemelte: a majsai kistérség lakói számára április végéig meghirdetett kedvezményes, 1000 forintos belépőjegy akcióit meghosszabbítják június végéig. – Az akciót kiterjesztjük a hét minden napjára – tette hozzá az elnök-vezérigazgató, akitől megtudtuk: a kistérségben élők mellett, Csengele polgárai is igénybe vehetik a kedvezményt.
MÁJUS 15-ÉN NYIT A KISKUNMAJSAI GYÓGY- ÉS ÉLMÉNYFÜRDŐ

forrás: Kiskunmajsa Város és Térsége(KVT), facebook.com/kiskunmajsavaros