A tavasz köszöntésére készülnek Csólyospáloson
https://kiskunmajsai.terseg.hu/event/a-tavasz-koszontesere-keszulnek-csolyospaloson/Immár 18. alkalommal rendezik meg a Tavaszköszöntő Zenei Fesztivált Csólyospáloson. Március 7-én (szombaton) este a Közösségi Házban lépnek színpadra a helyi néptáncosok, ének és zenekarok. A hagyományoknak megfelelően a program második felvonásában egy vendégelőadó szórakoztatja majd a közönséget. – A szervezők választása ezúttal a Five Live Acapella formációra esett, akik minden energiájukat abba fektetik, hogy a magyarországi zenei kultúrában fenntartsák és gazdagítsák az „acappella”, azaz a hangszerkíséret nélküli, vokális műfajt – közölte Á. Fúrús János polgármester, akitől megtudtuk: az est során 14. alkalommal adják át a Csólyospálos Kultúrájáért Díjat.
forrás: Kiskunmajsa Város és Térsége(KVT), facebook.com/kiskunmajsavaros