A kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium gimnázium új aulája remek helyszíne a kiállításoknak. Az iskola évek óta pályázik a Nemzeti Tehetségprogram pályázataira. Idén vizuális műhelymunka valósult meg, ahol a diákok vizuális művészetekben mélyülhettek el, a médiás diákok a fotóművészet, portréfotózás titkait is elleshették Farkas Hajnalka fotográfustól.
Az etyeki Korda Filmstúdióba is eljutottak a diákok a program segítségével. A programot kiállítás zárta, ami a járványhelyzet miatt egyelőre nem látogatható. Az alkalmi tárlaton tehetséges kiskunmajsai diákok festményei, fotói is láthatóak. A kiállítók között van Pajlovics Bianka és inspirálóak mindenki számára, a még csak 16 éves és rendkívül kifinomultan alkotó Rangli Jázmin vászonképei is.
Pócsik Olga, a középiskola művésztanára elmondta: a Tomori-gimnázium diákjai mellett, tehetséges majsai fiatalok művei is helyet kaptak a kiállításon. Abban pedig reménykednek, hogy a tavaszi szünet után látogathatóvá válik a különleges tárlat.
A VIZUÁLIS KULTÚRA IRÁNT ÉRDEKLŐDŐ TEHETSÉGEKET TÁMOGAT A TOMORI GIMNÁZIUM
KISKUNMAJSA: A VIZUÁLIS KULTÚRA IRÁNT ÉRDEKLŐDŐ TEHETSÉGEKET TÁMOGATJA A TOMORI GIMNÁZIUM
A kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium gimnázium új aulája remek helyszíne a kiállításoknak. Az iskola évek óta pályázik a Nemzeti Tehetségprogram pályázataira. Idén vizuális műhelymunka valósult meg, ahol a diákok vizuális művészetekben mélyülhettek el, a médiás diákok a fotóművészet, portréfotózás titkait is elleshették Farkas Hajnalka fotográfustól.
Az etyeki Korda Filmstúdióba is eljutottak a diákok a program segítségével. A programot kiállítás zárta, ami a járványhelyzet miatt egyelőre nem látogatható. Az alkalmi tárlaton tehetséges kiskunmajsai diákok festményei, fotói is láthatóak. A kiállítók között van Pajlovics Bianka és inspirálóak mindenki számára, a még csak 16 éves és rendkívül kifinomultan alkotó Rangli Jázmin vászonképei is.
Pócsik Olga, a középiskola művésztanára elmondta: a Tomori-gimnázium diákjai mellett, tehetséges majsai fiatalok művei is helyet kaptak a kiállításon. Abban pedig reménykednek, hogy a tavaszi szünet után látogathatóvá válik a különleges tárlat.Közzétette: Kiskunmajsa Város és Térsége – 2021. március 1., hétfő
forrás: Kiskunmajsa Város és Térsége(KVT), facebook.com/kiskunmajsavaros