Csólyospáloson továbbra sincs kornavírussal fertőzött személy, karanténban jelenleg egy személy van, de ő is csak azért, mert külföldről érkezett haza – számolt be Á. Fúrús János polgármester a KVT Médiának. A község vezetője elmondta: a veszélyhelyzetnek nem csak egészségügyi, hanem gazdasági kihatásai is vannak, amik már érzékelhetőek a településen is. Mindezek az önkormányzat bevételeiben is érződnek, hiszen várhatóan csökkenek az iparűzési adóbevételek. Csólyospálos esetében 8 millió forintot jelentett a központi költségvetésbe befizetett gépjármű adó, ami a működési költségek 6 százalékát jelenti, ami nagyon hiányzik a község kasszájából. Komoly bevételkiesést jelent az is, hogy március közepétől nem tarthattak rendezvényeket a Közösségi Házban.
– Nem állunk túl fényesen – összegezte a helyzetet Á. Fúrús János, aki arról is beszélt: minden olyan rendezvényt töröltek, melyekhez az önkormányzatnak anyagiakkal is támogatni kellett volna, és felfüggesztették az önerős beruházásokat is. A polgármester bejelentette: most az egyik legfontosabb cél, az önkormányzati dolgozók álláshelyeinek megőrzése.
CSÓLYOSPÁLOS: A MUNKAHELYEK MEGŐRZÉSE A LEGFONTOSABB CÉL

forrás: Kiskunmajsa Város és Térsége(KVT), facebook.com/kiskunmajsavaros