A hátrányos helyzetben lévők felzárkóztatása volt a témája annak a megbeszélésnek, amit július 28-án tartottak a majsai polgármesteri hivatalban. – Azokat az intézmény- és felelős vezetőket hívtuk meg, akik a cigányságért, a felzárkóztatásért vagy adott esetben a hátrányos helyzetben lévő emberek segítéséért tevékenykednek a mindennapokban – mondta el Patkós Zsolt polgármester, aki úgy vélekedett: konstruktív volt a megbeszélésé, melyen egyértelművé vált: a felmerülő problémákat csak komplexen lehet kezelni. A lakhatási körülmények fejlesztésén túl fontos az érintettek szocializációja, programokkal történő fejlesztésük. Megbeszélésen téma volt többi között a közterek fejlesztése, az illegális szemétlerakók megszűntetése is.
KISKUNMAJSA: HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK FELZÁRKÓZTATÁSÁRÓL EGYEZTETTEK
KISKUNMAJSA: HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK FELZÁRKÓZTATÁSÁRÓL EGYEZTETTEK
A hátrányos helyzetben lévők felzárkóztatása volt a támája annak a megbeszélésnek, amit július 28-án tartottak a majsai polgármesteri hivatalban. – Azokat az intézmény- és felelős vezetőket hívtuk meg, akik a cigányságért, a felzárkóztatásért vagy adott esetben a hátrányos helyzetben lévő emberek segítéséért tevékenykednek a mindennapokban – mondta el Patkós Zsolt polgármester, aki úgy vélekedett: konstruktív volt a megbeszélésé, melyen egyértelművé vált: a felemrülő problémákat csak komplexen lehet kezelni. A lakhatási körülmények fejlesztésén túl fontos az érintettek szocializációja, programokkal történő fejlesztésük. Megbeszélésen téma volt többi között a közterek fejlesztése, az illegális szemétlerakók megszűntetése is.Közzétette: Kiskunmajsa Város és Térsége – 2020. július 28., kedd
forrás: Kiskunmajsa Város és Térsége(KVT), facebook.com/kiskunmajsavaros